MIÉP Ifjúsági Tagozat - Hivatalos oldal

 

Regisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom


A MIÉP programja
Párttörténet
Szervezetek
Elnök
Elnökség
Örökös elnök
Képviselőink
Képtár
Filmtár
Ifjúsági Tagozat
Tagfelvétel
Hírek
Választás 2014

     

 
Facebook oldalunk



Kattintson a képre!

 
Honlapjaink

 

MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEMIÉP B-A-Z MEGYE

 
Hírek
Hírek : Felvidék: Magyarra cserélték a szlovák helységnévtáblát

Felvidék: Magyarra cserélték a szlovák helységnévtáblát

  2013.10.28. 15:24

Peredre cserélték a felvidéki település helységnévtábláján a hivatalos szlovák Tesedíkovó feliratot vasárnap a Kétnyelvű Dél-Szlovákia civil aktivistái.


A jelentős többségében magyarok lakta településen tavaly tavasszal népszavazáson döntöttek arról, hogy az 1948-ban a kommunista közigazgatás által Tesedíkovóra átnevezett város hivatalos neve ismét a történelmi magyar megnevezés, a Pered legyen, ám a névváltoztatásra mégsem kerülhetett sor, mivel azt a szlovák kormány két héttel ezelőtt elutasította.

A döntés – amelyet azzal indokolt a kormány, hogy a névváltoztatás álláspontjuk szerint sértené a településekről és az államnyelvről szóló törvényt – negatív reakciók sorát váltotta ki, főként felvidéki magyar szervezetek részéről. Borsányi Gyula, a településnek a Magyar Közösség Pártja (MKP) listáján megválasztott polgármestere a népakarat lábbal tiprásának nevezte a döntést, és kilátásba helyezte, hogy nemzetközi fórumokhoz fordul jogorvoslatért.

A Pered megnevezés visszaállítása mellett szlovák ellenzéki pártok és a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt közös közleményben foglaltak állást. Azt állították: nem helytálló a kormány érvelése, hogy a település azért nem kaphatja vissza történelmi nevét, mert a Pered magyar név, véleményük szerint ugyanis a megnevezés szláv eredetű, a Nagymorva birodalom fejedelmének, Svatopluknak a fiára (Predeslav) utal.

A vasúti feliratok kétnyelvűsítése terén korábban kifejtett tevékenységéről ismert Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom közleményében azzal indokolta a feliratcserét a település helységnévtábláján, hogy ezen a módon akartak eleget tenni a népakaratnak, amelyet a kormány a “jogállamiság alapjait megkérdőjelező” döntése elutasított. A szervezet aktivistái a helységnévtábla alá egy “Vox populi, vox dei” (A nép hangja isten hangja) feliratú táblát is kihelyeztek, ezen az a szöveg is szerepel, hogy a tábla a perediek legitim döntésének szerez érvényt.

A vágselyei járásban lévő Peredet, amelyet már 1238-ban ezen a néven említenek a történelmi feljegyzések, 1948-ban az akkori Csehszlovákia kommunista közigazgatásának döntése alapján nevezték át Tesedíkovóra. Azokban az években a kommunista államhatalom szlovákosító intézkedései keretében több mint hétszáz más, magyar és német nevű település is új nevet kapott.

magyartudat.com

 

 
Keresztény és magyar


 
Képviselőjelöltjeink

Budapest
12. OEVK: Dr. Oláh Lajos

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
4. OEVK: Soltész Imre István
7. OEVK: Vass József

Csongrád megye
4. OEVK: Tóth Ernő

Győr-Moson-Sopron megye
3. OEVK: Fodor Zoltánné

Hajdú-Bihar megye
2. OEVK: Dr. Nagy Attila

Nógrád megye
1. OEVK: Kürti István

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

1. OEVK: Kádár János
2. OEVK: Nagy Tibor Barnabás
3. OEVK: Kulcsár Mária
4. OEVK: Jenei Ferenc
5. OEVK: Balogh Pál
6. OEVK: Fekete Edit Klára

Vas megye
2. OEVK: Danka Lajos

 

 

 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal