MIÉP Ifjúsági Tagozat - Hivatalos oldal

 

Regisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom


A MIÉP programja
Párttörténet
Szervezetek
Elnök
Elnökség
Örökös elnök
Képviselőink
Képtár
Filmtár
Ifjúsági Tagozat
Tagfelvétel
Hírek
Választás 2014

     

 
Facebook oldalunk



Kattintson a képre!

 
Honlapjaink

 

MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEMIÉP B-A-Z MEGYE

 
Hírek
Hírek : Magyar kapcsolataival akarják ellehetetleníteni Tőkést a romániai liberálisok

Magyar kapcsolataival akarják ellehetetleníteni Tőkést a romániai liberálisok

  2013.10.22. 14:20

Fidesz-listán indulna újabb európai parlamenti képviselői mandátumáért Tőkés László - közölte meg nem nevezett forrásokra hivatkozva kedden a liberális kötődésű Adevarul című román napilap.


A cikkíró magyarázatképpen hozzáfűzte, hogy 2009-ben Tőkés László a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáján jutott mandátumhoz, de időközben viszonyuk megromlott, saját pártot alapított, amely azonban a decemberi parlamenti választásokon mindössze "hibaszázalékba illeszkedő" eredményt ért el.

A lap Sorin Bocancea politológust is megszólaltatta, aki szerint Tőkés László politikai pályájának végét jelenti, ha a Fidesz listáján indul, hiszen az erdélyi választók nem bocsátanák meg neki, hogy egy "másik állam érdekeit képviseli".

"Az ilyen hírek keltésében azok a politikai formációk érdekeltek, amelyek el szeretnék távolítani Tőkés Lászlót az erdélyi magyarság politikusainak köréből, ki szeretnék lőni azt a kényelmetlenségi faktort, amelyet ő jelent bizonyos politikai erők számára" - reagált a lapértesülésre az MTI-nek Demeter Szilárd, az EP-képviselő központi irodájának vezetője.

Tőkés László az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közelmúltban rendezett tisztújító közgyűlésén is kifejtette álláspontját, hogy az erdélyi magyarság számára a pártkoalíciós közös lista lenne az optimális, hiszen a hatályos törvények szerint az EP-be jutáshoz a pártkoalícióknak sem kell a pártoknál magasabb küszöböt elérniük, ugyanúgy öt százalékot kell teljesíteniük - ismertette az irodavezető.

"Ha abban vagyunk érdekeltek, hogy az erdélyi magyarságnak minél erősebb EP-képviselete legyen, akkor egy összpárti koalíció lenne a megoldás, amihez csak politikai akarat szükségeltetik" - mondta Demeter Szilárd.

Az MTI kérdésére, hogy eldöntötte-e már Tőkés László, megpályáz-e és milyen módon egy újabb mandátumot, az irodavezető azt mondta: az EP-képviselő szeretné folytatni munkáját, ha az erdélyi magyarok erre felhatalmazzák, de azt, hogy miként indul a választáson, még nem döntötte el.

"Több variáció lehetséges: indulhat pártkoalíciós listán, indulhat egyéniben, és más opciók is figyelembe vehetők" - állította Tőkés László központi képviselői irodájának vezetője.

Hunhír.info
 

 
Keresztény és magyar


 
Képviselőjelöltjeink

Budapest
12. OEVK: Dr. Oláh Lajos

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
4. OEVK: Soltész Imre István
7. OEVK: Vass József

Csongrád megye
4. OEVK: Tóth Ernő

Győr-Moson-Sopron megye
3. OEVK: Fodor Zoltánné

Hajdú-Bihar megye
2. OEVK: Dr. Nagy Attila

Nógrád megye
1. OEVK: Kürti István

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

1. OEVK: Kádár János
2. OEVK: Nagy Tibor Barnabás
3. OEVK: Kulcsár Mária
4. OEVK: Jenei Ferenc
5. OEVK: Balogh Pál
6. OEVK: Fekete Edit Klára

Vas megye
2. OEVK: Danka Lajos

 

 

 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal