MIÉP Ifjúsági Tagozat - Hivatalos oldal

 

Regisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom


A MIÉP programja
Párttörténet
Szervezetek
Elnök
Elnökség
Örökös elnök
Képviselőink
Képtár
Filmtár
Ifjúsági Tagozat
Tagfelvétel
Hírek
Választás 2014

     

 
Facebook oldalunk



Kattintson a képre!

 
Honlapjaink

 

MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEMIÉP B-A-Z MEGYE

 
Hírek
Hírek : Francia belügyminiszter: A cigány kitoloncolás nem szégyen

Francia belügyminiszter: A cigány kitoloncolás nem szégyen

  2013.10.20. 22:02

Manuel Valls francia belügyminiszter vasárnapi nyilatkozatában továbbra is helyeselte a 15 éves cigány lány és családja kitoloncolását Franciaországból, sőt, annak módjában sem talált semmi kivetnivalót, jóllehet bírálatok pergőtűzébe került, és még saját pártjában is akadnak elmarasztalói.


“Inkább büszkének kellene lennünk arra, amit tettünk, nem pedig sajnálkoznunk” – mondta Manuel Valls a sajtónak a FRANCE 24 francia hírtévé híradása szerint.

Hozzátette, hogy folytatni fogja az illegális bevándorlók hazatoloncolását a különböző jogi csoportok bírálatai ellenére is.

A belpolitikai vihart az váltotta ki, hogy nemrégiben a hatóságok Albániába toloncolták Leonarda Dibranit, egy 15 éves cigány lányt és annak családját. A lányt osztálytársai szeme láttára egy iskolai kiránduláson vette őrizetbe a rendőrség.

A lány nem tud albánul, sőt, egész családjából csak az apja beszéli a nyelvet, mivel egyedül ő született Albániában.

A férfi Franciaországban ugyanakkor azt hazudta, hogy mindannyian albán menekültek.

Tette ezt azért, hogy nagyobb eséllyel kaphasson családjával letelepedési engedélyt politikai menekültként. Végül azonban nem kaptak menekültstátust.

A Dibrani-család 4 éven át élt Franciaországban, hat gyerekük közül a legkisebb már ott is született, a többiek Olaszországban, akárcsak anyjuk.

Francois Hollande francia államfő szombaton tévényilatkozatban közölte, hogy a lány visszatérhet Franciaországba, hogy folytathassa az iskolát, de családja nélkül.

A lány ezt elvetette.

magyartudat.com

 

 
Keresztény és magyar


 
Képviselőjelöltjeink

Budapest
12. OEVK: Dr. Oláh Lajos

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
4. OEVK: Soltész Imre István
7. OEVK: Vass József

Csongrád megye
4. OEVK: Tóth Ernő

Győr-Moson-Sopron megye
3. OEVK: Fodor Zoltánné

Hajdú-Bihar megye
2. OEVK: Dr. Nagy Attila

Nógrád megye
1. OEVK: Kürti István

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

1. OEVK: Kádár János
2. OEVK: Nagy Tibor Barnabás
3. OEVK: Kulcsár Mária
4. OEVK: Jenei Ferenc
5. OEVK: Balogh Pál
6. OEVK: Fekete Edit Klára

Vas megye
2. OEVK: Danka Lajos

 

 

 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal