MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYE

Az Osztrák Államtanács már 1918. november 17-én területi igényét jelentette be Moson, Soporon és Vas vármegyék egy részére, amit az 1919. szeptember 10-én ratifikált Saint Germain-i békediktátum biztosított is de iure, majd ezt a jogi helyzetet később a trianoni diktátum is megerősítette. 1919. augusztus 20-án Sopron városa tábori misével búcsúztatta a kivonuló magyar honvédséget, majd felvonultak a határra az osztrák Volkswehr csapatai, hogy megszállják Nyugat-Magyarországot. Eközben Héjjas Iván volt repülő főhadnagy kiadta a bevonulási parancsot, és felkelői hamarosan Sopron környékére érkeztek, majd szervezkedni kezdtek a selmecbányai Akadémiáról elüldözött diákok (Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolai hallgatói, Magyaróvári Gazdasági Akadémia hallgatói) is. A hivatalos haderőt pusztán a II. országos tartalék csendőr zászlóalj képviselte, parancsnoka Ostenburg-Moravek Gyula volt.

1921. Augusztus 27-én a felkelők kijelentették, hogy Nyugat-Magyarországot akár az életük árán is megvédik. Este 11 órára Héjjas Iván 120 embere érkezett Sopronba, a magyaróvári gazdászhallgatók száma pedig elérte a 130 főt. A Volkswehr csapatait másnap  a hős ellenállók tüze fogadta: Ágfalvánál a rongyosok megállították az osztrák csapatokat. A csata hősi halottjáról, Baracsi Lászlóról Ágfalván később utcát neveztek el és emlékművet állítottak fel.   Emlékműve avatásán Bossányi Árpád plébános úgy fogalmazott, hogy "a hely, ahol állunk, kicsi pont, de határkő egy nemzet életében".

A nyugat-magyarországi  felkelők összlétszáma mintegy 3500-4000 fő volt, a velük szemben álló ellenség létszámban jelentős fölényt képviselt, de rongyosaink mindvégig győzedelmeskedtek.

Az antant hatalmaknak persze nem tetszett ez a hősies önfeláldozás: ismét kötelezték a Magyar Királyságot, hogy a nyugat-magyarországi nemzetrészt adja át Ausztriának. 1921. október 3-án ezt a magyar kormány meg is tette, azonban másnap a wilsoni önrendelkezési elv értelmében a felkelők Felsőőrött, déli 12 órakor kikiáltották a független Lajtabánságot. Ezt egy ún. alkotmányozó nemzetgyűlés is megerősítette, ahol Prónay Pál a felkelők fővezéreként a jelenlévőkkel megerősíttette a függetlenséget., majd egy nyilatkozatot adtak ki, melynek szövege a következő volt: "Mi, akik az ősi hazánktól megkérdeztetésünk nélkül elszakítattunk és a legyőzött Ausztria kommunistáinak martalékául dobattunk oda, hogy becsületünket, családunkat, vagyonunkat, vallásunkat, erkölcseinket megmenthessük a vörös szennyáradattól, községünk népei nevében függetlenségünket, önállóságunkat, általános semlegességünket kikiáltjuk."

A felkelés nem volt hiábavaló: Sopronban és környékén 8 községben (Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza,  Nagycenk, Sopronbánfalva) népszavazást tartottak 1921. december 14-e és 16-a között. Erről lásd még "Civitas Fidelissima" című menüpontunkat.

A népszavazás tizedik évfordulóján tartott megemlékezésen Ruzsinszky László, a Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola Ifjúsági Körének elnöke így emlékezett a nyugat-magyarországi harcok hőseire: "...a mi tarisznyánk oly nagyon üres ... de a szívünk az tele van kinccsel! Lelkünk ünnepi fényben ragyog! Ünnepel fényesen, pompásan Titeket, akik nem hallgattatok genfi nagymamamesékre, akik nem beszéltetek, hanem tettetek! Életeteket tettétek kockára Sopronért! Belehasítottatok a trianoni békediktátum szégyenpapírjába s míg fölöttettek pálcát tört a kormány, Ti egy várost adtatok az országnak. Ti adtátok, mert sose lett volna itt népszavazás, s nem maradt volna Sopron magyar, ha Ti nem vagytok." 

Köszönet a Hősöknek!

nemnemsoha.gportal.hu