MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYE

1541 és 1552 között Magyarországon gyakorlatilag azt csinált a török, amit akart. Szulejmán szultán, a mohácsi győztes 1541-ben csellel elfoglalta Budát. 1543-ban a törökök kiszélesítették az ország közepén uralmuk alá vont területet, így a Szerémségtől Esztergomig egyre tágasabb sávban hódoltatták Magyarország központi területeit - írja Hóvári János Dobó Istvánról szóló, 1987-ben megjelent könyvében.

Aztán 1551-1552-en ismét kiéleződött a helyzet I. (Habsburg) Ferdinánd magyar király és a szultán között. A Habsburg uralkodó ugyanis megpróbálta a Mohács után fokozatosan három részre szakadó ország keleti harmadát, Erdélyt egyesíteni az 1526-tól mindvégig a király kezén maradt nyugat-magyarországi és északi (felvidéki) területekkel.

Erdélyt nem lehetett egyesíteni a királyi Magyarországgal

Meg is egyezett a Habsburg uralkodó az erdélyi vezetőkkel a két országrész egyesítéséről, ám Izabella királyné (az 1540-ben meghalt Szapolyai János király özvegye) elárulta a szultánnak a megállapodást, amelyet az Erdélyt kormányzó Fráter György kötött a Habsburgokkal. Tarján Tamás a Rubicon folyóirat honlapján olvasható cikkében megjegyzi: Fráter György az elhunyt király, Szapolyai és Izabella királyné kiskorú fia, János Zsigmond nevében irányította ekkor Erdélyt. 

Ugyanakkor ehhez hozzátehetjük: Izabella folyamatos vitában állt Szapolyai halála, 1540 óta Fráterrel. Így nem sikerült a Habsburgok terve a királyi Magyarország és Erdély egyesítésére.

Ferdinánd hiába küldte Castaldo nevű hadvezérét 10 000 zsoldos élén Erdélybe 1551-ben, a szultán bosszúra készült, hiszen Erdélyt a saját befolyási övezetének tekintette. Végül a szinte áttekinthetetlen áskálódás nyomán Ferdinánd megölette Fráter Györgyöt, amivel 1551-ben végzetes hibát követett el Tarján szerint, mert Szulejmán válaszul büntetőhadjáratot szervezett.

Dobó távlatosan gondolkodott

Az elbizakodott törökök 11 évnyi sikersorozat után támadtak Magyarországra. Ekkorra azonban az itthoni hadvezérek és a magyar nemesség is felismerte, hogy az ország utolsó (ments)várait meg kell védeniük. Dobó István - Ferdinánd szolgálatában - távlatilag gondolkodott Eger várának megerősítésével. Nemcsak a hevesi püspöki székhely erődítményeit erősítette folyamatosan az 1540-es évek végétől (1548-tól lett egri kapitány), hanem Eger előterének védelmére például a szolnoki várat is modernizálták, fejlesztették. Ebben támogatták őt a Tisza-menti nemesek is, akik már 1544-es sajószentpéteri gyűlésükön tárgyaltak az egri vár megerősítéséről.

Nem teljesen igaz tehát, hogy a Habsburgok nem foglalkoztak Egerrel, mert ők bízták meg Dobót az egyházi jövedelmek beszedésével, és azzal, hogy a pénzt a vár erősítésére fordítsa. Az azonban kétségtelen, hogy 1552-ben, a híres ostrom évében, a török felvonulása előtti utolsó hónapokban Dobó valóban hiába kért újabb támogatást, azt tényleg nem a kellő mértékben kapta meg.

Eger volt a Felvidék kapuja

A törökök az előző években elfoglalták Nógrád és Hatvan erősségeit is. Így a Felvidék felé már csak Eger képezte az egyetlen akadályt 1552-ben. Tarján szerint az északi bányavárosok, a gazdag polgárvárosok nem rendelkeztek erős falakkal, megbízható erődítményekkel, így Eger kulcsfontosságú volt abban, hogy a három részre szakított országot ne vághassa teljesen keresztbe (észak-déli irányban) a török offenzíva. Vannak olyan vélemények is, amelyek szerint 1552-ben Dobóék hősies ellenállása nélkül az egész történelmi Magyarország államisága veszélybe kerülhetett volna, hiszen ha a kettévágással a török elválasztja Erdélyt a királyi Magyarországtól, akkor a Habsburg központosító törekvéseknek kevésbé tudott volna ellenállni a megmaradt "királyi" országrész.

Dobó terve csak részben volt sikeres: 1552-ben előbb Temesvár, majd Szolnok is elesett a török támadásai következtében. Mindkét helyen főleg idegen zsoldosok szolgáltak, így nem volt hatékony a védelem. Nem a hazájukért, hanem pénzért harcoltak a "profik", és amikor látták a túlerőt, nem akartak ellenállni. A zsoldosok azonban tévedtek: hiába adták meg magukat Temesvárnál, többségüket a törökök lemészárolták.

Mindez tanulságul szolgálhatott az egri vár védőinek is, akik azonban amúgy is nemzetiségileg egyöntetűek voltak, ezért Hóvári szerint köztük nem alakult ki belső viszálykodás a védekezés során. A hazájukért küzdöttek - mondhatnánk egyszerűen -, és nem véletlen, hogy 1552 és Eger vált a török elleni küzdelmeink egyik szimbólumává.

Az ostrom kezdete

A forrásokban és feldolgozásokban 1552. szeptember 4. és 16. közötti időpontok szerepelnek Eger ostromának megkezdéséről. Valójában már szeptember elején feltűntek a törökök a vár körül, az "igazi" ostrom azonban az előzetes fenyegetések, megadási felszólítások, azok visszautasítása, majd további várakozás miatt csak szeptember közepén kezdődött meg. Dobó István, Eger kapitánya visszautasította a török megegyezési ajánlatát, és megakadályozott minden árulási kísérletet is az ostrom közben. Ezzel megszilárdította a védők morálját, akik a legelkeserítőbb helyzetben is megőrizték tartásukat.

Az ostrom maga Hóvári szerint szeptember 16-án kezdődött, ezt Tarján szerint szeptember 9-án megelőzte Eger teljes körülzárása. A hadjáratot Kara Ahmed nagyvezír, Szokollu Mehmed ruméliai és Hadim Ali budai beglerbég irányította. Gárdonyi Géza az Egri csillagokban valószínűleg túlzott, amikor százezresre becsülte az egyesült török haderőt, de a 30-40 ezer ostromlóval szemben összegyűjtött kétezer védő még így is elenyésző számúnak mondható.

Ahmed és Ali pasa 12 ostromágyúval és több száz kisebb löveggel lövette az egri várat. Következő lépésük az erődítmény ostrommal, rohammal való bevétele lett volna. Dobóék több rohamot is visszavertek: szeptember 28-án, október 4-én, majd az utolsó két alkalommal, Bornemissza Gergely találmányai, különleges bombái és tűzszerkezetei révén, az egri nők hősies helytállásával párosulva, az október 12-ei és 13-ai utolsó támadásokat is meghiúsították a védők. Végül a törökök október 17-én adták fel az ostromot. Ebben a korán beköszöntött hideg időjárás, az első fagyok is szerepet játszottak.

Világraszóló győzelem volt

A védők tehát hősies ellenállást tanúsítottak, mindkét elemző-szakértő szerint világraszóló győzelmet arattak. Ezt 461 év távlatából is nyugodtan kijelenhetjük, hiszen 15-20-szoros túlerőt tudtak visszaverni. Ehhez nemcsak a hazaszeretet, a morál fenntartása, hanem technikai eszközök, a megfelelő felkészülés is hozzájárult. Dobóéknak megfelelő mennyiségű fegyverzet, puskapor, víz és élelem állt a rendelkezésére. Így végül a magyar katonák megvédték a Felvidék kapuját, Egert.

Origo.hu